Huhh.... néha két év, néha két nap ami eltelt.
Próbálná az ember nem ilyen évértékelő beszédként előadni, pedig csábító lehetőség. Majd lesz benne mindig kicsi ilyen is, kicsi olyan is.
A makkinlihil (makkinlihilli nihil... jajj) életérzés kezd felvenni egy ritmust. Reggel fél hatkor ébredek szinte kivétel nélkül, részben azért, mert már félálomban felébreszt a sok gondolat, hogy benn mi vár, részben pedig azért, mert annyira lefáradok, hogy esténként 11 fele már a szemem sem bírom nyitva tartani. Általában jut rá idő, ezért feldobom a kotyogót a villanyrezsóra fél hétkor és belekezdek a kicsit vontatott szertartásba, ami ingvasalásból, tusolásból, disaster app kémlelésből (mennyi időm van a következő tájfunig...?) és annak sorravevéséből áll, hogy hány napig tart még ki legutóbbi mosás azzal együtt, hogy még utána 3 nap amíg tiszta lesz.
Akkor utána adok egy puszit Mesinek, aki ilyenkor még álmában várja, hogy teljen a nap és a hét és a hét és a hónap addig amíg végre dolgozni tud. Én lemegyek a ház első parkolószintjére és a rámpán felbaktatok a hátsó szervízútra, amit ideiglenesen használnak a betonkeverők a mellettünk épülő épületek megközelítésére és amin keresztül úgy 4 perc alatt a céghez sétálok (ilyenkor mindig kicsit felvidulok azért, hogy már nem kell taxizni).
Beérek általában fél 9re. Van egy áldott fél órám, amit rendszeresen Cindy (aka Anikó) és Mike (én) a Starbucksban kezd még e-mail-ek nélkül és általában hülyeségekről beszélünk ami pihentet egy kicsit. Már mondanom sem kell és adják a jeges lattét, a starbucks kártyámon pedig lesem, mikor telik ki a 12 csillag - ekkor jár egy ingyen.
Majd leülök a gépem elé és felsorakoztatom magam előtt a 32-49 db tennivalómat - mit tudok rásózni valakire, mit kell rásózzak valakire, mit sóztak rám és végül amit rásóztam valakire, az hogy halad. Elmantrázom a határidőket és nekiesek a képzeletbeli prioritáslistám első tagjának. Ilyenkor ráülök egy lelki hullámvasútra és szalad az idő. Az idő sosem elég .... sosem tudom úgy kihasználni, ahogy szeretném - hiába a management könyv, hiába fogok be akár egyszerre 10 embert, mindig jön valami a héten, ami keresztülhúzza a pénteki remélt eredményt.
Este 7 és fél nyolc között megpróbálok elszabadulni, hogy még jusson belőlem egy kicsi értelmes idő Mesinek, aki közben napjában egyszer úszik egyet és próbálja lekötni magát.
Mind a ketten várjuk, hogy ez véget érjen és végre ő is tudjon dolgozni és akkor egyszerre ülünk napközben a hullámvasúton - mégis édesebb lehetne a pihenés, ha együtt fáradunk el.
Igen - ez maradt a végére már csak, hogy rendeződjön és ez meg nyúlik, mint a rétestészta. Újonnan szerzett informális hatalmam és információ ...öööö... szerzési képességem általában arra megy nagy részben, hogy kiderítsem, mégis mi a frászért nem akar elindulni az a nevezetes projekt, amitől Mesivel a megváltást várjuk. .
Nem megyek bele, idegtépő a várakozás és az érzés, hogy nincs rá sok kihatásom, kihatásunk. Várni kell, ennyi.
Ma is végigjártam a teljes spektrumát a munkámnak. Délelőtt bementünk Makatiba egy bankos rendezvényre, ahol csupa öltönyös figura egymásra vigyorogva pénzről beszélt egymásnak legújabb érdekes ötletükről, ami mikor nekem elmesélték egy elég megfoghatatlan, konkrétumoktól teljesen mentes katyvasz volt és mikor elkezdtem kérdezni, hogy tök jó és mondd mit mond a hatástanulmány ez mennyit hoz mégis akkor.... eltört valami az arcában elnézést kér és máshoz ment beszélgetni. Egy szó mint száz a network lunch részemről egy kisebb katasztrófa volt - nem voltam öltönyben, nem volt nálam névjegykártya és nem tudtam őket a jelek szerint kellően értékelni. Ehhez még nőni kell.
Ezek után vissza a földre és mikor visszaértem az irodába részt vettem egy előzetes megbeszélésen, ahol a helyi egyik kolléga előadta nekem a legújabb tréningtervét és mosolygott rám, hogy ő milyen ügyes - mikor visszakérdeztem, hogy nem-e lehetne ezt kicsit kisebb költségvetéssel, esetleg e-training anyaggal leadni (mint az összes többi hasonló dolgunkat), deja vu - mosoly eltörik, lendület megszakad "jó, akkor ezt a lehetőséget is megnézzük azért". Majd irány az e-mail fiókom, ahol beszállítónk sajnálkozva közli, hogy ez a wifi dolog a héten nem jön össze, írok egy levelet, hogy ezúton is gratulálok, hogy amit egy mobilszolgáltató elintézne nekünk úgy 3 nap alatt nekik látszólag nem megy három hónap alatt (gondolom itt is tört a mosoly, de hát mit van mit tenni) irány a külső auditorunk, akik szintén nem túl vidáman izzasztottak még egy órát, hogy nem értik mi mit miért hova könyvelünk.
Az egyetlen ember akit ma látszólag boldoggá tettem az a főnököm (legalább ennyi) mikor mondtam neki, hogy a pár ötletet újragondolásra visszadobtam, az auditor még nem húzott ránk semmit és a délelőtti konferencia sajnos nem volt túl sikeres és tartalmas, de jutott 3 percem beszélni a kontaktunkkal és lesz céges hitelkártya a dolgozóknak a hónap vége előtt. Ő tőle akkor jött egy "well done" megbeszéltük amit meg kellett a következő napra és hazajöttem.
Jó pont és valami amit várunk mind a ketten jövő hétvégén Boracay. Fehér homok, tengerpart a hosszú hétvégén, fun és sunshine. Benne van a rizikó, hogy esik az eső és az sosem jó, de egyenlőre bízunk a szerencsében (kopp-kopp-kopp). Az előző hétvégi Batangasi kiruccanás is jól sikerült, még Mesit is sikerült egy kicsit feldobni (rólam nem is beszélve, de én már a friss levegőtől bőgök örömömben :) ).
azt hiszem most ennyi
